“Az igazán nagy dolgok az apró rezdülésekben érhetők tetten. Mennyivel szegényebb a tenger végtelen felszíne, ha nem fodrozzák hullámok, mennyivel egyhangúbb a kék ég, ha nem csipkézik apró felhők, és milyen halott az erdő is, ha a fák ágain nem fészkelnek madarak, a fűben nem nyüzsögnek parányi bogarak. Ilyen a lélek is: ha nem figyelünk az alig észrevehető, apró örömökre, az élet szépségének legjavát veszthetjük el. ” (Elisabeth Lobber)
2011. november 30., szerda
Bódás János: Szeressetek
Szikla vagyok, zord és kemény,
virágtalan rom.
S a törpe hangya nép fölé
gőggel magasodom.
Jó egyedül. Mindegy nekem,
hó fed, vihar ver-e?
Nem kell szeretet tüze
csak megrepesztene!
Jéghegy vagyok, büszke fagyos,
lábam teher veri,
nem hagyom magam senkitől
megközelíteni.
Úgy jó, ha körülöttem
a tajték zúg, szél sivít,
ne szeressetek, mert a tűz,
tudom, megsemmisít.
De jaj! Mégis ember vagyok,
sokszor árva, beteg,
s a gőg, a fagy mögül szívem
sikolt: szeressetek!
Szeressetek! Mit ér a lét,
ha egyedül vagyok?
Ha társaim csak jéghideg
hold, csillagok s habok!
virágtalan rom.
S a törpe hangya nép fölé
gőggel magasodom.
Jó egyedül. Mindegy nekem,
hó fed, vihar ver-e?
Nem kell szeretet tüze
csak megrepesztene!
Jéghegy vagyok, büszke fagyos,
lábam teher veri,
nem hagyom magam senkitől
megközelíteni.
Úgy jó, ha körülöttem
a tajték zúg, szél sivít,
ne szeressetek, mert a tűz,
tudom, megsemmisít.
De jaj! Mégis ember vagyok,
sokszor árva, beteg,
s a gőg, a fagy mögül szívem
sikolt: szeressetek!
Szeressetek! Mit ér a lét,
ha egyedül vagyok?
Ha társaim csak jéghideg
hold, csillagok s habok!
Aki elmúlt negyven, hát még ötven..!
Aki elmúlt negyven...hát még ötven..!
A mai egyetemisták közül sokan 1975-ben születtek:
Ekkor Te már tudtál osztani, szorozni, sőt egyenleteket megoldani...
Nekik nem mond semmit a Reagen-korszak, és nem is hallottak az ellene
elkövetett merényletről, gyerekek voltak az Öböl-háború idején
Pápa - emlékezetük szerint - mindig is II. János Pál volt.
Soha nem énekelték, hogy We are the World, we are the children, és amikor
Garcia Marquez megkapta az irodalmi Nobel-díjat, még olvasni sem tudtak.
Hatévesek voltak,amikor széthullott a Szovjetunió. Nem emlékeznek a
hidegháborúra és csak egy Németországot ismernek - akkor is, ha az iskolában
megpróbálják nekik elmagyarázni, hogy valaha kettő volt.
Túl fiatalok ahhoz, hogy emlékezzenek a Challenger katasztrófájára.
Számukra mindig létezett az AIDS.
A CD egyéves koruk óta kapható. Nem volt soha hagyományos lemezjátszójuk,
nem játszottak soha fakockákkal. Sokan azt sem tudják, hogy milyenek voltak
régen a tévékészülékek, sőt, sokan közülük nem is láttak soha fekete-fehér
tévét, a hétfői adásszünetet is csak hallomásból ismerik.
Nem tudják elképzelni, hogy milyen lehetett a világ távkapcsoló nélkül...
Öt évvel azután születtek, hogy a Sony piacra dobta a walkmant.
Nekik a görkorcsolyának mindig egy sorban voltak a kerekei.
És akkor még nem beszéltünk róla, hogy milyen természetesnek veszik a
mobiltelefont, vagy a PC-t. Lehet, hogy sohasem látták a Futrinka utcát,
vagy a Magyar Népmeséket.
Nem olvasták a Pöttyös Pannát.
Számukra Michael Jackson mindig fehér volt, és nem értik, hogy táncolhatott
valaha John Travolta.
Nem ismerik a Hazárd megye Lordjait vagy a Starsky és Hutchot,
azt hiszik, hogy a Charlie angyalai a tavalyi évad újdonsága.
És itt még sorolhatnám a szabad
szombatot, az iskolatejet, a reklámmentes filmeket és összesen két
csatornát, vagy az úttörő- és építőtáborokat, az őszi szüretet.
Gondolj bele, hogy ezek az emberek már egyetemre járnak!
Ők a mai fiatalok!!!
Íme néhány bizonyíték, hogy öregszel:
Egy: Érted a fenti szöveget és mosolyogsz rajta.
Kettő: Férfi vagy és már nincs lelkiismeret-furdalásod, ha nemet mondasz egy
nőnek.
Három: Nő vagy és végre igent tudsz mondani egy férfinak és még
lelkiismeret-furdalásod sincs.
Négy: Elmész egy strandra és el tudsz tölteni egy napot úgy, hogy nem mész
bele a vízbe.
Öt: És miután elolvastad ezt a levelet, úgy döntesz, hogy elküldöd egy
barátodnak, mert biztosan tetszeni fog neki.
A mai egyetemisták közül sokan 1975-ben születtek:
Ekkor Te már tudtál osztani, szorozni, sőt egyenleteket megoldani...
Nekik nem mond semmit a Reagen-korszak, és nem is hallottak az ellene
elkövetett merényletről, gyerekek voltak az Öböl-háború idején
Pápa - emlékezetük szerint - mindig is II. János Pál volt.
Soha nem énekelték, hogy We are the World, we are the children, és amikor
Garcia Marquez megkapta az irodalmi Nobel-díjat, még olvasni sem tudtak.
Hatévesek voltak,amikor széthullott a Szovjetunió. Nem emlékeznek a
hidegháborúra és csak egy Németországot ismernek - akkor is, ha az iskolában
megpróbálják nekik elmagyarázni, hogy valaha kettő volt.
Túl fiatalok ahhoz, hogy emlékezzenek a Challenger katasztrófájára.
Számukra mindig létezett az AIDS.
A CD egyéves koruk óta kapható. Nem volt soha hagyományos lemezjátszójuk,
nem játszottak soha fakockákkal. Sokan azt sem tudják, hogy milyenek voltak
régen a tévékészülékek, sőt, sokan közülük nem is láttak soha fekete-fehér
tévét, a hétfői adásszünetet is csak hallomásból ismerik.
Nem tudják elképzelni, hogy milyen lehetett a világ távkapcsoló nélkül...
Öt évvel azután születtek, hogy a Sony piacra dobta a walkmant.
Nekik a görkorcsolyának mindig egy sorban voltak a kerekei.
És akkor még nem beszéltünk róla, hogy milyen természetesnek veszik a
mobiltelefont, vagy a PC-t. Lehet, hogy sohasem látták a Futrinka utcát,
vagy a Magyar Népmeséket.
Nem olvasták a Pöttyös Pannát.
Számukra Michael Jackson mindig fehér volt, és nem értik, hogy táncolhatott
valaha John Travolta.
Nem ismerik a Hazárd megye Lordjait vagy a Starsky és Hutchot,
azt hiszik, hogy a Charlie angyalai a tavalyi évad újdonsága.
És itt még sorolhatnám a szabad
szombatot, az iskolatejet, a reklámmentes filmeket és összesen két
csatornát, vagy az úttörő- és építőtáborokat, az őszi szüretet.
Gondolj bele, hogy ezek az emberek már egyetemre járnak!
Ők a mai fiatalok!!!
Íme néhány bizonyíték, hogy öregszel:
Egy: Érted a fenti szöveget és mosolyogsz rajta.
Kettő: Férfi vagy és már nincs lelkiismeret-furdalásod, ha nemet mondasz egy
nőnek.
Három: Nő vagy és végre igent tudsz mondani egy férfinak és még
lelkiismeret-furdalásod sincs.
Négy: Elmész egy strandra és el tudsz tölteni egy napot úgy, hogy nem mész
bele a vízbe.
Öt: És miután elolvastad ezt a levelet, úgy döntesz, hogy elküldöd egy
barátodnak, mert biztosan tetszeni fog neki.
Szabó Ila: Segíts nekem
Segíts nekem
legyél a vállam
ha terheim már nem bírom.
Segíts nekem
legyél a lábam
ha látod, már-már elbukom.
Segíts nekem
legyél a szárnyam
ha porba ránt a fájdalom.
Segíts nekem
legyél a társam
ha élni sincsen már okom.
legyél a vállam
ha terheim már nem bírom.
Segíts nekem
legyél a lábam
ha látod, már-már elbukom.
Segíts nekem
legyél a szárnyam
ha porba ránt a fájdalom.
Segíts nekem
legyél a társam
ha élni sincsen már okom.
Kornis Mihály: Megértettem
"Megértettem:
nem elég, ha megszeretek valakit.
Engednem kell, hogy megszeressenek.
Nem elég, ha elfogadok másokat, olyannak, amilyenek. Magamat is el kell tudnom fogadni. Ha nem teszem, lehetetlenné teszem azt is, hogy hozzám kapcsolódjanak. Ha elszigetelem magam, mások hiába bontják a falakat... a dolog két irányú.
Nem elég ha tudok adni, meg kell tanulnom elfogadni is.
Nem elég ha tudok adni, meg kell tanulnom elfogadni is.
Mert adni csak az tud, akinek van miből. És tisztelnem kell azzal, hogy elfogadom, és büszkeségem félre teszem."
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok-sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmespár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Mért nem vág, ki mezon átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki 'slattyog', mért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, eloldalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
Elárulja kósza nesz
Itt kóvályog, itt ténfereg. . ..
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, mért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok-sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmespár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Mért nem vág, ki mezon átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki 'slattyog', mért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, eloldalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
Elárulja kósza nesz
Itt kóvályog, itt ténfereg. . ..
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, mért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
Reményik Sándor: Mindegy
Ha ezt a szót, e kurta szót
Ki tudnám egyszer ejteni
Egyszerűn, hangsúlytalanul,
Ahogy ágról a zuzmara pereg,
Ahogy az esőcsepp a mélybe hull...
Ha tudnám egyszer ezt kiejteni
Vigaszt nem várón, visszhangtalanul.
Ha tudnám egyszer ezt úgy ejteni,
Hogy nem kellene mögé rejteni
Fájó lemondást, keserű dacot,
Titkolt reményt, elfojtott haragot.
Ha úgy ejthetném, hangsúlytalanul,
Ahogy ágról a zuzmara pereg,
Ahogy az esőcsepp a mélybe hull.
Akkor én derült volnék, mint az ég,
És nyugodt, mint a halottaknak arca
Az ünnepi, ravatalos szobában,
És rendületlen, mint az Alpesek,
S erős, mint az Isten a magasságban.
Ki tudnám egyszer ejteni
Egyszerűn, hangsúlytalanul,
Ahogy ágról a zuzmara pereg,
Ahogy az esőcsepp a mélybe hull...
Ha tudnám egyszer ezt kiejteni
Vigaszt nem várón, visszhangtalanul.
Ha tudnám egyszer ezt úgy ejteni,
Hogy nem kellene mögé rejteni
Fájó lemondást, keserű dacot,
Titkolt reményt, elfojtott haragot.
Ha úgy ejthetném, hangsúlytalanul,
Ahogy ágról a zuzmara pereg,
Ahogy az esőcsepp a mélybe hull.
Akkor én derült volnék, mint az ég,
És nyugodt, mint a halottaknak arca
Az ünnepi, ravatalos szobában,
És rendületlen, mint az Alpesek,
S erős, mint az Isten a magasságban.
Olvasó nő
Kezében könyv, arcán egy cseppnyi könny,
mosoly az ajkon, s a szempillák mögött -
vajon mi rejlik a sorok között?
Talán egy szép, szerelmes költemény
vagy egy romantikus regény -
félig lehunyt szem, átszellemült tekintet,
csak lefelé tekintget,
s arcán csillog a gyertyafény.
Keze a könyv hátlapján pihen,
elmosolyodik szépen-szelíden,
mit üzenhetnek néki a sorok:
szerelmet, álmot, még szebb holnapot?
Reménysugár vagy csalódás,
mi várja, s rálel végre az igaz boldogságra,
a tiszta gyöngyszem két kezébe hull,
vagy elgurul és többé nem találja?
Talán kis cédulát rejt a könyv,
az írás összefut, elmaszatolja könny,
míg olvassa a bűvös szavakat:
"Kívánok néked édes álmokat,
fogadd kezem és tiszta szívemet" -
hisz kedvesétől jött az üzenet!
mosoly az ajkon, s a szempillák mögött -
vajon mi rejlik a sorok között?
Talán egy szép, szerelmes költemény
vagy egy romantikus regény -
félig lehunyt szem, átszellemült tekintet,
csak lefelé tekintget,
s arcán csillog a gyertyafény.
Keze a könyv hátlapján pihen,
elmosolyodik szépen-szelíden,
mit üzenhetnek néki a sorok:
szerelmet, álmot, még szebb holnapot?
Reménysugár vagy csalódás,
mi várja, s rálel végre az igaz boldogságra,
a tiszta gyöngyszem két kezébe hull,
vagy elgurul és többé nem találja?
Talán kis cédulát rejt a könyv,
az írás összefut, elmaszatolja könny,
míg olvassa a bűvös szavakat:
"Kívánok néked édes álmokat,
fogadd kezem és tiszta szívemet" -
hisz kedvesétől jött az üzenet!
2011. november 29., kedd
Weörös Sándor: Vakító késő-őszi hold
Vakító késő-őszi hold
nagy-álmosan halad.
A táj, óriás szív, ketyeg
a teljes csönd alatt.
Hol ember szántott, nyúl futott,
kóró se integet -
csak fények-árnyak közönye
tagolja a teret.
Belep a gáttalan közöny
szárnytolla feketén.
Oly mindegy most, hogy élek-e,
hogy én vagyok-e én.
Most egy a telt edény s a bor,
a dal s a megdalolt.
Tükör és tükrözött vagyok,
mint fönn a telehold.
nagy-álmosan halad.
A táj, óriás szív, ketyeg
a teljes csönd alatt.
Hol ember szántott, nyúl futott,
kóró se integet -
csak fények-árnyak közönye
tagolja a teret.
Belep a gáttalan közöny
szárnytolla feketén.
Oly mindegy most, hogy élek-e,
hogy én vagyok-e én.
Most egy a telt edény s a bor,
a dal s a megdalolt.
Tükör és tükrözött vagyok,
mint fönn a telehold.
Komlósi Lajos: November
Erőtlenül kereslek
vagyok: őszi estben pislákoló fény
Ismeretlen himnuszt dúdolgatok rólad
s nem tudom vagy-e még?
A köd nő
emléked lassan ellepi
és ellep engem is
Megsárgult a harsogó hegyoldal
ez a november minket itt már nem talál
Üres csónakot dajkál a tó
perelek két tolvajkezű évvel
perelek az elválasztó messzeséggel
perelek mert voltál
perelek mert nem vagy
A szél vakhegedűs
dallamára senki nem figyel
A rozsdás percek mozdulatlanok.
vagyok: őszi estben pislákoló fény
Ismeretlen himnuszt dúdolgatok rólad
s nem tudom vagy-e még?
A köd nő
emléked lassan ellepi
és ellep engem is
Megsárgult a harsogó hegyoldal
ez a november minket itt már nem talál
Üres csónakot dajkál a tó
perelek két tolvajkezű évvel
perelek az elválasztó messzeséggel
perelek mert voltál
perelek mert nem vagy
A szél vakhegedűs
dallamára senki nem figyel
A rozsdás percek mozdulatlanok.
Túrmezei Erzsébet: Hiszek a szeretetben
Fehér szobánkban napsugarak járnak.
Kék öszi ég, nincs rajt egy kósza felleg.
Szívemben boldog, halk dallamok kelnek:
Hiszek a szeretetben.
Valamit kérve kértem, várva vártam,
s úgy tusakodtam a keserü "nem"-mel.
Most bízom, s várok békén, türelemmel.
Hiszek a szeretetben.
Hiszek benne, ha nem látom, ha látom,
Hiszek, ha ád és hogyha "nem"-mel éget.
Nem ismerek mélységesebb mélységet.
Hiszek a szeretetben.
Tudom, hogy enyém. És tudom: a létem
Szétosztogatni édes kötelesség!
Hogy mások is ujjongva hirdessék:
Hiszek a szeretetben.
Kék öszi ég, nincs rajt egy kósza felleg.
Szívemben boldog, halk dallamok kelnek:
Hiszek a szeretetben.
Valamit kérve kértem, várva vártam,
s úgy tusakodtam a keserü "nem"-mel.
Most bízom, s várok békén, türelemmel.
Hiszek a szeretetben.
Hiszek benne, ha nem látom, ha látom,
Hiszek, ha ád és hogyha "nem"-mel éget.
Nem ismerek mélységesebb mélységet.
Hiszek a szeretetben.
Tudom, hogy enyém. És tudom: a létem
Szétosztogatni édes kötelesség!
Hogy mások is ujjongva hirdessék:
Hiszek a szeretetben.
Hej, november!
Hej november, november!
Darát szórsz a kezeddel,
Jéggel öntöd fel az utat,
Hasra esik az ember!
Hej november, november!
Hogyha ébreszt a reggel,
Farkasszemet nézek veled,
Könnybe lábadt szememmel.
Hej november, november!
Széllel bélelt gazember!
Fagyos újjal ne huzigáld
A hajamat! Ereszd el!
Hej november, november!
Virágokat temetsz el!
Betakarod a világot
Violaszín egeddel.
Hej november, november!
Csökönyös vén fejeddel,
Azt ne hidd, hogy marasztallak,
Mihamarabb szaladj el!
Darát szórsz a kezeddel,
Jéggel öntöd fel az utat,
Hasra esik az ember!
Hej november, november!
Hogyha ébreszt a reggel,
Farkasszemet nézek veled,
Könnybe lábadt szememmel.
Hej november, november!
Széllel bélelt gazember!
Fagyos újjal ne huzigáld
A hajamat! Ereszd el!
Hej november, november!
Virágokat temetsz el!
Betakarod a világot
Violaszín egeddel.
Hej november, november!
Csökönyös vén fejeddel,
Azt ne hidd, hogy marasztallak,
Mihamarabb szaladj el!
Karay Ilona: Nyugodt vagyok...
Nyugodt vagyok, miként az ősz,
Hideg, miként a tél,
De ez csak látszat, mert szívem
Forró, miként a dél.
Valjon miért van lelkemen
E fagyos nyugalom? -
Lelkemnek kincse veszve van,
Veszve a bizalom.
Miért lángol szívem? Azért,
Mert ki nem önthetem,
Örömöm és búm mind beléd
Zárva, szegény szívem!
Hideg, miként a tél,
De ez csak látszat, mert szívem
Forró, miként a dél.
Valjon miért van lelkemen
E fagyos nyugalom? -
Lelkemnek kincse veszve van,
Veszve a bizalom.
Miért lángol szívem? Azért,
Mert ki nem önthetem,
Örömöm és búm mind beléd
Zárva, szegény szívem!
Szabolcsi Zsóka: Változatok a csendre
Valaki megszólalt, és a csend
apró szilánkokra hullott.
Most óvatosan lépkedünk,
Nehogy megsebezzenek
apró szilánkokra hullott.
Most óvatosan lépkedünk,
Nehogy megsebezzenek
az éles szavak.
Napfény, ne nézz rám,
szellő, ne simogass,
patak, ne dalolj nekem...
ma néma vagyok,
csendem keresem...
szellő, ne simogass,
patak, ne dalolj nekem...
ma néma vagyok,
csendem keresem...
.... s belémhasít a némaság.
Tört szív reccsen fagyos éjben.
Ki nem mondott szavak szállnak
örökké tétova égen.
Tört szív reccsen fagyos éjben.
Ki nem mondott szavak szállnak
örökké tétova égen.
Néma tisztaság.
Betűk helye papíron:
Fehéren fehér.
Betűk helye papíron:
Fehéren fehér.
Dobos József: Elszalad az élet...
Mint a hős, ki
megtalálta kincsét
s most ül felette
lesi szótlanul,
tudja jól hogy
megvehetne bármit,
de lelkében a
kétség harca dúl.
.
Így szalad el
mellettünk az élet,
rohanunk a
kincseink után
és mikor már
birtokunkban tudjuk,
nem teszünk mást,
nézzük ostobán.
megtalálta kincsét
s most ül felette
lesi szótlanul,
tudja jól hogy
megvehetne bármit,
de lelkében a
kétség harca dúl.
.
Így szalad el
mellettünk az élet,
rohanunk a
kincseink után
és mikor már
birtokunkban tudjuk,
nem teszünk mást,
nézzük ostobán.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)