Vakító késő-őszi hold
nagy-álmosan halad.
A táj, óriás szív, ketyeg
a teljes csönd alatt.
Hol ember szántott, nyúl futott,
kóró se integet -
csak fények-árnyak közönye
tagolja a teret.
Belep a gáttalan közöny
szárnytolla feketén.
Oly mindegy most, hogy élek-e,
hogy én vagyok-e én.
Most egy a telt edény s a bor,
a dal s a megdalolt.
Tükör és tükrözött vagyok,
mint fönn a telehold.
nagy-álmosan halad.
A táj, óriás szív, ketyeg
a teljes csönd alatt.
Hol ember szántott, nyúl futott,
kóró se integet -
csak fények-árnyak közönye
tagolja a teret.
Belep a gáttalan közöny
szárnytolla feketén.
Oly mindegy most, hogy élek-e,
hogy én vagyok-e én.
Most egy a telt edény s a bor,
a dal s a megdalolt.
Tükör és tükrözött vagyok,
mint fönn a telehold.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése