Wass Albert: Szelek

Valahol egy fuvallat indul el, 
látatlanul és észrevétlenül, 
s mire a szomszéd hegytetőre ér, 
egetverő viharrá lelkesül! 
Fákat csavar ki. Lombokat rabol. 
Felhőt szakít és bérceket tarol, 
s az útja vér és vér és egyre vér! 
Azután rengetegbe ér. 
Már nem rombol, már nem is követel: 
már csak egy síró, gyönge szél. 
Aztán fuvallat: bujkál és dalol. 
A zeg-zúgos csalitba beletéved, 
és aztán elenyészik valahol. 
Valahol elindul egy gondolat, 
látatlanul és észrevétlenül, 
és elme-bércen, lélek-völgyön át 
egetverő eszmévé lelkesül: 
korlátokat zúz, gátakat ragad! 
Aztán sok-sok kis érzéssé szakad. 
És minden érzés úgy elcsendesül, 
ahogyan indult: 
látatlanul és észrevétlenül.