Várnai Zseni: Hess, te bánat...

Hess, te bánat, vén madár, 
a szívemről messze szállj, 
ne kuvikolj, ne ríkass, 
búbánatba ne ringass. 

Szemem annyit könnyezett, 
hogy abból már tenger lett, 
olyan széles, olyan mély, 
egész világ belefér. 

Hess, te bánat, vén madár, 
nem akarok sírni már, 
gondjaimat feledem, 
a világot nevetem. 

Így is, úgy is meghalok, 
akkor mindent itt hagyok, 
keservet és örömet, 
mosolyomat, könnyemet. 

Hess, te bánat, vén madár, 
kár lesz értem, bizony kár, 
mégis néha daloltam, 
a világhoz jó voltam. 

Odaadtam, amim volt, 
ha csak néhány dal is volt, 
de szívemből szakadt mind, 
daloltam szívem szerint. 

Hess, te bánat, vén madár, 
előbb-utóbb vége már, 
így is, úgy is meghalok, 
ha sírok, ha kacagok. 

Szállj el innen messzire, 
el a világ végire, 
vidd el tőlem bánatom, 
nagy, fekete szárnyadon.