Harcos Katalin: Gyertyát gyújtok

Bársonypuhán átölel az este.
Sírkertekben ezernyi gyertya ég
lángujjaival az égre festve
kedves halottak kósza emlékét.

Parányi lángjuk tánca elvakít,
árnyékok írnak titkokat közénk,
s édes-bús emlékhálót felszakít
a bánatpók, majd újat fon körénk...

Dús virágillat tölti be tüdőm,
az emlékezés szent virágai...
borús álmainkat messze űzőn
tündökölnek színpompás szirmai.

Egy-egy gyertyát gyújtok mindenkiért,
akiket a sors már távolra vitt,
de apám sírhantján leteszem még,
nézd, kedvenc hófehér virágait.

Titkon szívemre csendes béke száll,
amint sírjánál lehajtom fejem.
Nem ragadta el végleg a halál,
hisz bennem él, míg ráemlékezem.