Komlósi Lajos: Eső

Az eső hangja beteg szívzörej,
temetők ravatal-éneke.
Úgy verődnek az ablakra a cseppek,
hogy érzed:
nincs kezdete, nincs vége se.
Esők idején
fiókok, papírok közt babrálunk,
életünk sakktábláján
teleket, nyarakat ugrunk át,
pedig futnunk kár.

Az esőhangok bebocsátást kérnek,
monoton verik az ablakot
s mi nem tudjuk:
a cseppek barnák, zöldek vagy kékek
és nem értjük, mit beszélnek.

Régi románcok zenélnek
és andalít
e bársony pálcás lárma.
A csókjaidra gondolok
s úgy,
oly rejtett vággyal emlékszem rád,
mint őszi kertben didergő
becsukott szirmú virágok
arra,
hogy volt egyszer napsugaras nyár.