Komáromi János: és karácsony

és karácsony lesz megint 
és hideg 
és hó is talán 
és csend 
és fehér 
és "szilentnájt" a zongorán 

olyan fenyős 
olyan csillogós 
olyan ismerős az egész 
olyan gyertyás 
olyan csillagos 
olyan édes és nehéz 

méz és fahéj illatok 
üzenik, hogy itt ragyog 
valahol itt lakik most is 
van és lesz és volt is 
ünneppé változott alakban 
megül a gyertyafényes ablakban 

a falakon kígyózik végig 
lassan jut szemtől a vérig 
elér a szívbe is talán 
vagy kint ragad a házak udvarán 
fényes plakáttá válik 
havas teleken szokássá ázik 

pedig lehetne, mint régen 
pedig ülhetne kisszéken 
pedig nézhetne csillogó szemmel 
pedig tehetné amit nem mer 
pedig szerethetne egész évben 
pedig mosollyá válhatna a békében 

és karácsony lesz megint 
és gondok 
és méreg is talán 
és rohanás 
és ajándék 
és képeslap a "muszáj-íróasztalán" 

olyan akarós 
olyan feszült 
olyan ismerős az egész 
olyan elmúlós 
olyan sóhajtós 
olyan zsúfolt és nehéz 

és már nincs is velünk 
amikor a nevét folyton emlegetjük 
és nem találhatjuk 
amikor már nem is keressük 

és néha van egy pillanat 
amikor megdermeszt az érzés 
és néha őszintévé válok 
amikor fellázít egy kérdés 


...és hová lett a Karácsony?!