Kun Magdolna: Álmodik a nyár

Mélyen a tó vizében még álmodik a nyár, 
de felszínén már őszi eső permetje szitál, 
s ahogy a hűs habok hullámokká válnak, 
kavicsként sodorják a szökni indult vágyat. 
Viharverte falombokon, apró száraz ágak 
őrzik majd emlékét a szívek dallamának. 
Tavasszal a fa rügyet hajt, ismét élni kezd, 
a nap elűzi maga mellől a gonosz felleget, 
s akkor aranyszikráiból én is fényt kapok, 
talán simogató sugarától boldog maradok.