Székely János: Napszonett

Teljes valómmal nyújtózom utánad, 
Mint zsenge fák, ha szomjazzák a fényt. 
És mint a párás földkorong, örökké 
Fényes felemet fordítom feléd. 

Szeretném mindig azt mutatni néked, 
Ami bennem a legtöbb, legnagyobb. 
Ha mindig szépnek, mindig jónak látnál, 
Szebbnek, mint mást, és jobbnak, mint vagyok. 

Szeretném olykor túlragyogni álmod, 
S érzem, tudom, hogy te is ezt kívánod: 
Ezért sütöd feléd eső felem. 

S csak hogyha önnön fényed is kilobban, 
Csak úgy tudod meg, ki voltam valóban, 
Milyen sötét és milyen fénytelen.