Nem akarok már írni
sem verset, sem prózát,
de lelkeket még óvni,
s nevelni sok rózsát.
Mint a viaszt megolvaszt
és bágyaszt a meleg,
első rózsám: izzó nap -
úszod már az eget.
Már nyílik a kék rózsa
fonnyadó fű felett,
dolgos méhek szorgalma
hódol és tiszteleg.
Az utakon kegyetlen
fagy ropog, csikorog -
s nyíló rózsák kertemben
a fehér papíron.
A kandallók dohogós
átható melege,
és lehull a vállakról
szemérmünk gyolcs-leple.
Majd rózsáim illatát
őrzi könny, nevetés,
s a nyírfa-íz aromát
a fájó tévedés.
(Balogh Géza fordítása)
sem verset, sem prózát,
de lelkeket még óvni,
s nevelni sok rózsát.
Mint a viaszt megolvaszt
és bágyaszt a meleg,
első rózsám: izzó nap -
úszod már az eget.
Már nyílik a kék rózsa
fonnyadó fű felett,
dolgos méhek szorgalma
hódol és tiszteleg.
Az utakon kegyetlen
fagy ropog, csikorog -
s nyíló rózsák kertemben
a fehér papíron.
A kandallók dohogós
átható melege,
és lehull a vállakról
szemérmünk gyolcs-leple.
Majd rózsáim illatát
őrzi könny, nevetés,
s a nyírfa-íz aromát
a fájó tévedés.
(Balogh Géza fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése