Kisszőlősi Szánthó Lóránt: Tavaszelő

A téltemető lassan elvirul,
és szirmot bont a pirosló hunyor.
Az égbolton nem tobzódnak komor
hófellegek, és nem süvölt vadul

a szél. A kertben már vígan dalol
egy rigó, bokrok közt nyílik alul
az ibolya, és számolatlanul
bodobács jön a lapos kő alól.

Én könnyű szívvel, csupasz fák alatt
tavaszt szagolni járok, és - habár -
időnként Sándor, József, Benedek

megtréfál, nem hoz elég meleget,
azért a télnek vége van, ha már
a Kos jegyébe vándorol a Nap.