Ha érezném végét a vad hideg télnek,
s látnám, a fecskék is még visszatérnek,
kereplő gólyákat kémények felett
a füstölgő, dübörgő gyárkémény helyett...
Ha nyílna a rózsa, úgy, ahogy régen,
s pacsirta szólna a felhőtlen égen,
ha nem hívna úgy az a messzeség,
egy percre szeretnék élni még...

Hideg van, fázom...két kezem reszket,
sok gond az arcomra barázdát metszett,
rügyező fákat remélek, ostobán,
s csak fészkeket találok, üresen, mostohán,
nincs bennük élet.. Nincs madársereg,
a fészkeken csak fagyos esőcsepp pereg,
a pacsirta dala oly messze még!
Elfeledtem én élni rég...

Esik az eső...szürke az égbolt,
ha valaha nyár volt, az nagyon rég volt...
Nyílik a virág, jegesen, hidegen,
a madarak éneke nekem oly idegen!
Ismerős idegen... halványan emlékszem,
de bennem a zivatar, zajában elvészen,
s még rosszabb az ami csendben ég...
Korai haláltól félni még...

Ha nem lenne ködös a nap ott az égen,
s egy kereszt ha nem lenne a faluvégen,
szentjánosbogár ha szállna az éjben,
s a királyfi élne még mint a mesékben,
ha nem lenne....S ha lenne, az, ami nincsen,
boldogan messziről felém ki intsen,
szemében lánggal, mely most is ég,
talán szeretnék élni még....

Ha ifjúak lennének jövendő napjaim,
s nem folyna könnycsepp még életem lapjain...
Ha délibáb izzana a messze tájon,
s az nem csak illúzió lenne, mi fájjon...
Ha tudna a hegedű helyettem sírni,
könnytelen lapokra ha kéz lenne írni,
csak egyetlen csillag ha égne még...
Egy percre jó lenne élni még.