Gubcsi Lajos: Felkelő remény

Hallgasd egyszer a Hold bágyadt beszédét 
Amint a Nap forró igazát tépi szét 
Ne nézz soha bele kettejük fényibe 
Amint fényerejükkel egymást győzik le 

A Nap elment, a Hold lassan felköszönt 
Sápadt veríték gyöngyözik arcán odafönt 
Piros vér fut alá a búcsúzó Nap peremén 
Egymás árnyékában élünk, mindig, te meg én 

Ne félj, lesz még vakító csillogás, fénylik tekintetünk 
Visszajönnek elbolyongott vágyaink, hegednek szíveink 
A Nap kincstárnoka ránk szórja minden becses kincsét 
S az életsugarak elhozzák a felkelő világ összes reményét