Boldog Új Évet Kívánok!

Dandé Katalin: Szilveszteri köszöntő

Ami mögöttünk van, 
ha nehéz is, vége. 
Tegyük most a gondot, 
bosszúságot félre! 

Búcsúztassuk méltón 
az öreg Óévet, 
s bizakodva várjunk 
Új esztendő, téged! 

Hozz az embereknek 
boldogságot, békét! 
Varázsold szemükbe 
öröm tiszta fényét! 

Hitük sose fogyjon, 
szívük ne csüggedjen! 
Asztalukon étel, 
s ital mindig legyen! 

Pénzt adj a szegénynek, 
erőt, csüggedőnek! 
Reményt nyújts, ha néha 
nehéz napok jőnek! 

Feledjük a rosszat, 
őrizzük a szépet! 
kívánjunk egymásnak 
boldogabb Új évet!

Komáromi János: Új évi köszöntő

Szilveszter alkalmából az jutott eszembe, 
Mi lenne, ha neked is jönne egy kis szerencse? 
Búcsúztassuk együtt az óesztendőt, 
S ünnepeljük együtt a sok jót, a jövőt. 

Ünnepeljük meg azt, hogy egészségben élünk, 
Ünnepeljük meg, hogy van akit szeressünk. 
Gondoljuk végig ezt a régi évet, 
Jövőre kívánjunk minden jót és szépet! 

Éjfélkor millió sok pezsgődugó pukkan, 
Petárda is szép számban: milliónyi robban. 
Poharainkat egymással összekoccintjuk 
És mindenkinek boldog új évet kívánunk!

Szabó Attila: Kívánok Neked

Szép napokat, kevés szelet, 
álmodozó kék egeket. 
Kacaj gyöngyöt egy füzérrel, 
jó kedvet sok-sok szekérrel. 

Három tündért, jóakarót, 
az ágyadra szép takarót. 
Meleg pitét asztalodra, 
piros tűzet a kályhádba. 

Szép szerelmet egész évre, 
barátságot, saját képre. 
Isten csókját homlokodra, 
virágokat kalapodra. 

Igaz utat, jó szerencsét, 
háromkirályi köszöntést. 
Tücsköt, fecskét, szép gerlicét, 
kenyérrel teli kemencét! 

Ferenczes István: Újévköszöntő

Szép vagy, mint a fehér fenyő, 
hótól tiszta, fátyolos, 
szép menyasszony, újesztendő, 
békét, békességet hozz. 

Ne légy te arannyal zengő, 
ezüst fénytől mámoros, 
búvópatak, újesztendő, 
békét, békességet hozz. 

Bolyhos, szelíd bárányfelhő, 
mint a búza, mint a rozs, 
kenyerünkhöz, újesztendő, 
békét, békességet hozz. 

Jöjjön hozzánk el az erdő, 
mikor hideg záporoz, 
pásztortüzes újesztendő, 
békét, békességet hozz. 

Krumpliföldünk áldja eső, 
fű se legyen árva, rossz, 
a házunkba, újesztendő, 
békét, békességet hozz. 

Tisztaság légy és levegő, 
áldott hó álmainkhoz, 
légy a hazánk, újesztendő, 
s békét, békességet hozz.

Kányádi Sándor: Nem kívánok...

Nem kívánok senkinek se 
különösebben nagy dolgot. 
Mindenki, amennyire tud, 
legyen boldog. 
Érje el, ki mit szeretne, 
s ha elérte, többre vágyjon, 
s megint többre. Tiszta szívből 
ezt kívánom. 
Szaporodjon ez az ország 
Emberségbe', hitbe', kedvbe', 
s ki honnan jött, soha soha 
ne feledje. 
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy, 
vissza nem fognak a kátyúk... 
A többit majd apródonként 
megcsináljuk. 
Végül pedig azt kívánom, 
legyen béke. - 
Gyönyörködjünk még sokáig 
a lehulló hópihékbe'!

Kisszölösi Szánthó Lóránt: Szilveszter

Az utcán árad óriás tömeg, 
zsongó kavalkád, papírharsonák, 
konfettieső, nyüzsgő maszkabál. 
A téli éjjel metszően hideg. 

Ünneplés ez vagy vidám búcsúzás? 
Elmúlt egy év, sok elvetélt remény 
számadást kér, s az új ígéretén 
a holnap talán tényleg végre más. 

Az óra jár, a pillanat közelg, 
mi múlt s jövő közt híd, kötő-kapocs. 
Harang hallik, s víg pezsgődurrogás. 

Egy pillanat a volt és lesz között 
a van, csupán egy kés-keskeny csapás. 
E "van"-ban élek én, s a van csodás.

Komáromi János: Kívánok Boldog Új Évet!

                                      B ékés álmainkban ne csalódjunk soha 

                                      O ltalmazzon minket angyalok mosolya 
                                      L elkünkben béke és szeretet virítson 
                                      D üh és gaz álnokság meg ne szomorítson 
                                      O ostoba szólamra ne hajoljon szívünk 
                                      G azdagság kísérje minden vidám léptünk 

                                      Ú tjaink vigyenek igaz célunk felé 
                                      J övendőnk munkája ne váljon keresztté 

                                      É jszaka pompásan ragyogjon csillagod 
                                      V eled lehessek, amikor csak akarod 
                                      E egymásra találjon most minden kereső 
                                      T ársával éljen minden egymást szerető 

                                      K özösen tegyük szebbé ezt a világot 
                                      Í zleljünk már most mennyei boldogságot 
                                      V áljon minden titkos, szép álmunk valóra 
                                      Á ldott legyen minden együtt töltött óra 
                                      N evetni tudjunk, és őszintén örülni 
                                      O dvas idő fogát messze elkerülni 
                                      K eveset mondok végül, de szépet: 

                                      Kívánok Boldog Új Évet!

Szabolcsi Zsóka: Lennél-e. . . ?

Lennél-e kedvemért felhő, kapkodó szél? 
Lennél-e kedvemért széllel szálló levél? 
Lennél-e értem pitypang bóbita, 
ha én lennék az ősz hűvös sóhaja? 

Ha Te lennél a tél hideg lehelete, 
lennék kedvedért hullongó hópihe. 
Lennék kedvedért hófúvás vihara, 
vagy lennék miattad csipkés zúzmara.

Reményik Sándor: Nincs enyhe szó

Nincs enyhe szó, nincs simogatás annyi, 
Hogy elborítsa egy ütés nyomát; 
Hogy feledtessen egyetlen göröngyöt: 
Nincs a világon annyi simaság. 

Nincs erdőn, tengeren oly nyugalom, 
Nem jó évek során oly csendes óra, 
Hogy fölriadni ne tudnánk belőle 
Egy emlék-harang-kondulóra. 

Hol mérgezett, fekete vér szivárog, 
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést, 
S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon, 
Letépi mindig-újból a kötést.

Neoton Família: Ha elmúlik Karácsony

           

Ágai Ágnes: Télvíz

Hideg van. Szürke ég. 
Egymáshoz bújó, fázós fellegek. 
A Nap hivatalos ügyben 
tárgyalásra ment. 
Ülök a szobában. 
Két deci forró szeretetre vágyom.

Varga Éva: Szeretném

Szeretve szeretnék 

Szépeket regélni 

Szivárvány szemekben 

Képeket szemlélni. 

Szúrós szívekben 

Tüskét bontani 

Jégvirágos kertben 

Kivirítani.

Fjodor Tyutsev: Téli erdő

Tél-boszorkány bonthatatlan 
bűbájában, mint mese, 
dér-palástban, néma fagyban 
áll a fenyves mozdulatlan 
csodacsipke-ligete. 

Halva tán és mégis élve 
tűri, szinte álmai 
gyönyörétől megigézve, 
hogy a hónak már egészen be- 
fonják piheláncai. 

Ha nyugatról, ha keletről 
a ferde nap rácikáz, 
meg se rezdül - mint ijesztő 
üvegtűzvész, gyúl az erdő: 
káprázatos fényvarázs. 

Szabó Lőrinc fordítása

Gerzsenyi László: Apu játszott velem

Apu játszott velem tegnap este 
A fenyőfa alatt, vidám hangulatban. 
Ajándékba kapott villanyvonatomat 
Próbáltuk ki együtt, mint szalad, hogy tolat. 

Éjféltájban már csak mi voltunk fenn ketten, 
S alvás előtt tőle halkan megkérdeztem: 
Apu mindenkinek van játékvonatja, 
Amilyet én kaptam e szép karácsonyra?'' 

Apu elkomorult, választ alig talált, 
S végül e szavakkal oktatta kisfiát: 
,,Nagyon kevés gyermek ünnepel úgy, mint te, 
Mert az egész világ nyomorral van tele. 

Sokan ruhátlanok, betegek, éhesek, 
És azt sem tudják, hogy Jézus megszületett. '' 
Kis játékaimat szépen elrakodtam, 
Majd a paplan alatt ekképp imádkoztam: 

,,Úr Jézus, hozz végre egy olyan ünnepet, 
Amikor játékot kap minden kisgyerek! 
Éppen úgy, mint nálunk, csillog a fenyőfa, 
És mosolygó arccal játszanak alatta. 

Nem gyártanak többé gyilkos fegyvereket, 
Csak ruhát játékot minden kisgyereknek. 
Minden ember örül, hogy a földre jöttél, 
És hogy e világnak megváltója lettél!''

Wolf Kati, Szekeres Adrien, Roy, Pély Barna: Karácsonyi álom

          

Karácsonyi történet

          

Komáromi János: Karácsonyi Csillag

téli égen, 
hideg fényben, 
reszketnek a csillagok 

ám egy csillag, 
a legszebbik, 
izzó tűzzel felragyog 

karácsonyi 
éjszakában 
sötét égen útra kél 

keresi a 
boldogságot 
Karácsonynak éjjelén 

csendes szoba 
magányában 
fenyő áll a fő helyen 

várja már,hogy 
körbe állják, 
a gyertyái égjenek 

fellobban a 
sok-sok kis láng, 
ágak között árny lebeg 

kinn az utcán 
havat hord a 
morcos téli förgeteg 

vándor Csillag, 
éji útján 
házak fölött meg-meg áll 

hiszi még, a 
szeretetre, 
az egyikben rátalál 

múlik az éj, 
fogy a remény, 
csillag fénye halványul 

éjfélig, ha 
nem találja 
tüze kihuny s alá hull 

ám ahogy a 
fenyők ágán 
gyertyák fénye fellobog 

szeretetet 
sugároznak 
karácsonyi dallamok 

vándor Csillag 
ragyogása 
újra éled, újra él 

rátalál a 
boldogságra 
Karácsonynak éjjelén

Sándor Dénes: Csendes karácsonyi dal

Otthon ma csilingel a csengő, 
Otthon ma rózsás gyerekarcok 
Izgalmas csendben várnak valakit. 
Ajkuk mosolya édesen nevet, 
Szemükben az ég színe derengő, 
Otthon ma csilingel a csengő… 
Otthon ma széttárul az ajtó 
S a „Stille Nacht”-ot zongorázzák, 
Az öregek befelé mosolyognak, 
A sok gyerek kacagva szalad, 
S érzi mindenki a szívek lángját. 
S a „Stille Nacht”-ot zongorázzák… 
Otton most felragyog a gyertyaláng, 
Szobánk lámpái ragyogón kigyúlnak, 
A karácsonyfa tündöklőn zenél, 
A villanyfény széthinti sugarát, 
S édes illattal telik be szobánk. 
Otthon most muzsikál a gyertyaláng, – 
A drága sok fény tündöklőn lobog, 
Száz szép ajándék glédában sorakszik, 
Örömtől csillog mindenek szeme, 
Aranyos ajkú lágy gyermekkacaj 
Tesz ma üdébbé minden örömet, 
És felderülnek minden bús szívek… 
Otthon ma csilingel a csengő, 
Otthon ma széttárul az ajtó, 
Otthon ma tündöklik a gyertya 
S fényárban úsznak mind a bútorok, 
S én itten messze, szent karácsony este 
Ezer emléket csendben átölelve 
Halkan dalolok…

Móra László: Karácsony édes ünnepén

Legyen ma templom minden ember szíve, 
Melyben a lélek szárnyat bontogat! 
Karácsony édes ünnepén 
Legyen imádság minden gondolat. 
Legyen ma templom minden ember szíve, 
S legyen a templom tiszta, szent fehér. 
Karácsony édes ünnepén 
Istennek tetsző legyen a kenyér. 
Szálljon szívünkbe áldott akarat, 
Ez kösse egybe mind a kezeket. 
Karácsony édes ünnepén 
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet! 
Akinek könnyet osztogat az Élet 
És kín a napja, kín az éjjele, 
Karácsony édes ünnepén 
Ne fuss előle! Óh beszélj vele! 
Testét takard be s enyhítsd sok sebét! 
Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled. 
Karácsony édes ünnepén 
A szíved szépül, őt ha öleled. 
Az emberszívek örökélő őre 
Tegye ma össze mind a kezeket! 
Karácsony édes ünnepén 
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!

Andersen: A kis gyufaárus lány

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezít­láb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány. 

Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki: Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívsza­kasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele. 

Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilvesztereste. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében. 

Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket. 

Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s meggyújtaná, a lángjánál megmele­gít­hetné a kezét! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét. 

Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében. 

Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelán edények csillog­tak rajta, s a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodá­la­tosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdá­csolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal. 

Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen. 

- Valaki meghalt! - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta „Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az isten színe elé." 

Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára. 

- Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itthagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó! 

És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség. 

A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek új esztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál. 

- Melegedni akart szegényke! - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

B. Radó Lili: Mit üzen az erdő?

Víg ünnepre készülődünk, 
esteledik már. 
Szobánkban a szép fenyőfa 
teljes díszben áll. 
Zöld ágain kis csomókban 
puha vattahó, 
tűlevél közt víg aranyszál, 
fel-felcsillanó. 
Itt is csillog, ott is ragyog, 
mint a napsugár, 
s csilingelő csöpp csengettyű 
édes hangja száll, 
akárcsak az erdőben a 
dalos kis madár. 
Csitt csak! Figyeld mit is suttog 
szép fenyőfánk most neked? 
-Halló itt az erdő beszél! 
Sürgős fontos üzenet: 
Kívánunk ma mindenkinek 
szép fenyőfa ünnepet!

Sajó Sándor: Karácsonyi ének

Akkoron csillag gyúlt az égre 
És rásugárzott a vidékre, 
És Betlehem fölött megállván, 
Egy rongyos istálló homályán 
Tündöklött már a Glória: 
Ott ingecskében, szép fehérben, 
Feküdt a jászol szent ölében 
Az Isten egyszülött Fia… 
A hír bejárta a világot, 
És jöttek bölcsek és királyok 
És együgyűk és pásztorok: 
Ott minden lélek egyetérzett 
És sírt és álmélkodva nézett 
És boldogan fohászkodott: 
Örömöt hozván az embernek, 
Dicsőség légyen az Istennek! 
Ó betlehemi égi csillag, 
Világmegváltó Szeretet! 
Lásd, én is várlak, várva hívlak: 
Jöjj, váltsd meg ezt a nemzetet! 
Lásd, sírva vár egy csonka ország 
És gyásza fátylát lengeti, 
Ó szánd meg népe árva sorsát 
S hozz végre örömöt neki: 
Jöjj újra úgy, mint azelőtt, 
Hozz duzzadt ágú friss fenyőt 
A Tátra s Erdély erdejéből, 
Az elrablottból, – a mienkből! 
Ó, neked lehet és szabad, – 
Neked nem állja utadat 
Oláh Heródes, se cseh zsandár, 
Mert a te utad magasan jár, 
Te angyalként jársz, égi szárnyon, 
Te átrepülhetsz a határon, 
Mindenhová és mindenhonnan, – 
Te sohsem voltál Trianonban… 
Ó, szállj le hozzánk, égi angyal, 
Ó, jöjj, kis Jézus s légy velünk, 
És igazságot hozz magaddal, 
És sok játékot hozz nekünk, – 
Mindent, mit vágyunk álmodott: 
Sok trombitát és sok dobot, 
És sok-sok puskát, kardot, ágyút, 
Hogy szent nevedet áldva-áldjuk, 
Hozz hírt, amelynek hallatára 
Itt minden szemek fölragyognak, 
Boldog Karácsonyt valahára 
Szegény-bús-árva magyaroknak!