Kölcsey Ferenc - Remény, emlékezet

Éltünk rögös határain 
Két Géniusz vezet, 
S felleg borulván utain, 
Nyújt mindegyik kezet; 
De bár tekint biztatva rád, 
Vigasztalást egyik sem ád: 
Remény s Emlékezet. 

Emlékezet lebegteti 
Szárnyát a múlt felett, 
S bús képzetekben rengeti 
Borongó kebeled. 
Múlt kedv után titkon epeszt, 
Múlt kín között ismét senyveszt, 
S lelkedre hoz telet. 

Kéklő lepelben messze jár 
Előtted a Remény; 
Magához int, de meg nem vár 
Tovább tovább lengvén. 
S míg lepkeszárnyát kergeted, 
Lezúg hiában életed, 
S állasz pályád szélén. 

Rosszat ne félj, s ne kívánj jót 
Múlt és jövő közül; 
Öleld meg a jelenvalót, 
Mely játszik és örül. 
S bár ködbe néha burkozik, 
De színe gyorsan változik, 
Ajkán mosolygás ül.